Japán Szentfa

A japán szentfa, ez a borbolyafélék családjába tartozó fásszárú évelő színes terméseivel és különleges leveleivel valószínűleg az egyik legdekoratívabb örökzöld cserje. Bár ez a Japánban igen népszerű dísznövény csak mérsékelten fagytűrő, városi klímán, védett fekvésben hazánkban is átvészelheti a teleket, ha nincs extrém hideg időjárás. A növény piros bogyós ágai és élénkre színeződő levelei különösen a késő őszi, téli időszakban teszik feltűnővé és varázslatossá ezt a pompás cserjét, melyet őshazájában szépsége miatt "mennyei bambusz" néven is emlegetnek, noha ez a feltűnő dísznövény nem áll rokonságban a bambuszokkal.
A japán szentfa felálló habitusú, ritkás ágrendszerű, kifejezetten elegáns dísznövény, mely 1-1,5 m-nél általában nem nő magasabbra. Kora nyáron apró, csillag alakú virágokból álló virágbugákat hoz, melyből őszre fejlődnek ki a skarlátpiros színű, borsó nagyságú mutatós termések, melyek hosszan, sokszor egészen kora tavaszig a növényen maradnak. A cserje összetett, lándzsa alakú levelei késő ősszel bíboros árnyalatúra színeződnek, különösen, ha sok napot kapnak. Jó, ha tudjuk azonban, hogy a növény minden része erősen mérgező anyagokat tartalmaz!

Jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, kissé nyirkos talajt, napos vagy félárnyékos fekvést igényel. A japán szentfát elsősorban csak az ország melegebb vidékein érdemes kiültetni, mivel a fagyot csak kb. -14°C-ig viseli el jelentősebb fagykár nélkül. Jó, ha épületek beugrói által védett, nyugati vagy keleti fekvésbe ültetjük, ugyanakkor lombtakarással is védjük a téli fagyok ellen. Bár örökzöld, hazánkban az erősebb fagyok miatt lehullajthatja leveleinek egy részét. Mivel az idősebb növények hajlamosak a felkopaszodásra, időnként erősen igényli a visszametszést. Ha a tél folyamán elfagyna, akkor kora tavasszal a talajig vissza kell vágni. A japán szentfa viszonylag ellenálló a kártevőkkel szemben, de túlzottan lúgos talajban klorózis (a levelek sárgulása) előfordulhat.

Magról vagy félfás dugványokkal.