Közönséges Mandula

A korán virágzó mandulafák pasztellszínű virágai minden évben a tavasz egyik első hírnökei, melyek új reményekkel ajándékoznak meg bennünket. Ez az értékes csonthéjas gyümölcsöt termő kisebb fa eredetileg Nyugat-Ázsiában, a mediterrán régió keleti részétől Pakisztánig őshonos, ahol a sziklás, köves talajon, meglehetős nyári forróságban érleli a megannyi ásványi anyagot és értékes aminósavakat tartalmazó gyümölcseit. A már a bibliai idők óta ismert mandulafa hazánkban is leginkább a meleg, napsütésben bővelkedő, száraz termőhelyeket kedveli, tőlünk északabbra pedig már nem igen található meg. A fa őszre beérő, jellegzetes formájú terméseit feltörve hozzájuthatunk a cukrásziparban oly gyakran használt olajos magvakhoz, melyeket főleg darálva vagy aprítva használnak sütemények és marcipán készítéséhez. Magas E-vitamin tartalma ugyanakkor kiváló bőrápoló szerré is teszi, ezért olaja gyakorta képezi alapalanyagát kozmetikai és gyógyszeripari készítményeknek is.
Maga a mandulafa szabálytalan, sűrű lombkoronával rendelkező lombhullató fa, melynek a fűzhöz hasonló, keskeny, hosszúkás, azonban merev habitusú levelei vannak. Fehér vagy halvány rózsaszín, illatos virágai még a lombfakadás előtt, kora tavasszal nyílnak, e miatt azonban a fagyok időnként kárt tehetnek a majdani termésben. Az időjárástól függően a csonthéjas termések szeptember-októberben esnek ki a szürkészöld, bársonyos szőrzettel fedett ovális termésfal felhasadásakor. Ekkor válik láthatóvá a világosbarna, kissé árkolt, mégis sima tapintású csonttár, ami fajtától függően különböző vastagságú lehet. A fa maximális magassága 4-8 m. A mandula változatok többsége önmeddő, ezért a megfelelő termés érdekében legalább két, azonos időben virágzó, de eltérő genetikai állománnyal rendelkező változatot kell ültetnünk. Másfelől jó, ha tudjuk, hogy a mandulának megkülönböztetjük édes (P. dulcis var. dulcis) és keserű változatát (P. dulcis var. amara), mely utóbbi azonban viszonylag nagy mennyiségben tartalmaz amigdalint és emulzint, melyek reakciója során mérgező hidrogén-cianid szabadul fel, ezért a keserű mandula terméseinek fogyasztása nem javasolt.

Mivel a mandulafa a legkorábban virágzó termesztett gyümölcsfaként akár már februárban vagy márciusban virágzásnak indulhat, legjobb fagyzugmentes, napos fekvésű, déli lejtőkre telepíteni. Talajban nem válogatós, de a túlzottan agyagos talajokat nem kedveli. Jó vízáteresztő képességű, akár kavicsos vagy homokos talajokon is megél. Ha a téli hőmérséklet -18 fok alá süllyed, virágrügyei elfagynak, kinyílt virágait azonban már az enyhébb fajok is erősen károsíthatják. A mandula kártevői között megemlíthetők a levéltetvek, pajzstetvek, takácsatkák csakúgy, mint a különböző hernyók. Levélfoltosodás, verticilliumos hervadás és lisztharmat is előfordulhat.

Magvetéssel, de a kereskedelemben forgalmazott fajtákat oltással vagy szemzéssel szaporítják.