Őszi Zsálya

Közel ezer fajt foglal magába a zsálya nemzetség, melyek körülbelül fele az amerikai kontinensről származik. Ezek az egzotikus, sok esetben melegigényes növények többnyire kevés csapadékú, sziklás területekről származnak, így akkor is jól alkalmazhatóak, ha nincs sok időnk növényeink gondozására. Az őszi zsálya (S. greggii) kissé megtévesztő neve ellenére meglehetősen korai virágzású, így akár már júniustól is nyílhatnak kicsiny, kétajkú virágai. Ez a kompakt bokrocskát alkotó, fásodó szárú évelő Dél-Texasban és Mexikóban őshonos, ahol örökzöld, a mi zord teleinken azonban jellemzően visszafagy a talajba, hogy aztán tavasszal újra kihajtson. Levélzete viszonylag kisméretű, fényes, ovális, ép szélű levelekből áll, melyek fölött akár még októberig is nyílhatnak az önmagukban talán kevéssé, de nagyobb tömegben kifejezetten mutatós virágok. A virágok a krémszínű és a fehér mellett a rózsaszín, a lila és a piros különböző árnyalatait vonultatják fel, s ugyanúgy találhatunk közöttük harsány színű fajtákat, mint visszafogottabb, pasztelles árnyalatúakat. Az őszi zsálya kőedényben vagy kerti utak szegélyébe ültetve is remekül érvényesül. Magassága fajtától függően kb. 40-70cm. A kereskedelemben kapható S. greggii fajták egy része valójában a kislevelű zsályával (S. microphylla) alkotott hibrid, melyek azonban rendszerint megkülönböztethetők nagyobb méretű, fogazott szélű leveleik alapján.

Szárazságtűrő, igénytelen dísznövény, mely ugyanakkor sok napsütést és jó vízáteresztő képességű, homokos, kavicszúzalékos talajt igényel. Bár vízigénye viszonylag alacsony, meghálálja a rendszeres öntözést. Az őszi zsálya származásánál fogva mérsékelten fagyérzékeny, ezért a tél folyamán védjük takarással az erősebb fagyokkal szemben. A levéltetvek, a csigák és meztelencsigák időnként megtámadhatják, de a legtöbb problémát a túlzottan nedves talaj okozhatja, különösen a téli időszakban.

Dugványozással szaporítható.