Bolyhos Fokföldikankalin

Mint neve is sejteti, ez a különleges szépségű dísznövény Dél-Afrikából, pontosabban Kenyából és Tanzániából származik. A természetben elsősorban sziklás területeken nő, de mivel erősen fagyérzékeny, ezért a mi éghajlatunkon csak konténeres növényként nevelhetjük. A fokföldikankalinokat két csoportra szokás osztani: a Streptocarpus alnemzetségbe tartozó fajokat és hibridjeiket többnyire szíjszerű levelekből álló tőrózsa jellemzi, mely sok esetben kifejezetten ráncos, mint a valódi kankalinok (Primula) esetén. Ezek a fajok tehát nem rendelkeznek szárral, nemúgy, mint a másik, a Streptocarpella alnemzetségbe tartozó fajok és fajták. A kereskedelemben leggyakrabban előforduló faj a S. saxorum, avagy bolyhos fokföldikankalin, mely némileg elfekvő szárait sűrűn borítják a hármas örvökbe rendeződő húsos, molyhos levelek. Bár a fiatal hajtások meglehetősen rugalmasak, idővel a szárak fásodni kezdenek. A nyár folyamán nyíló tölcséres virágok hosszú, drótszerű virágszárak végén csüngenek magányosan, ritkábban párosával. A virágok színe az alapfaj esetén többnyire halvány levendulalila, de a hibridek, mint például a 'Concord Blue' sötétebb lila virágokkal is díszíthetnek.

A bolyhos fokföldikankalin kedveli a termékeny, humuszos földet, amely ugyanakkor laza szerkezetű, s így könnyen elvezeti a felesleges vízmennyiséget. Fényigényes növény, melyet a nyár folyamán érdemes kitenni a szabadba a kert vagy a balkon egy félárnyékos pontjára. Tűző nap kora reggel vagy késő délután érheti, a dél körüli napsütés könnyen megégeti a leveleit. Vízigénye viszonylag alacsony, öntözések között hagyjuk, hogy a föld felső rétege kiszáradjon. Locsoláskor ügyeljünk rá, hogy a leveleket ne érje víz, mivel az elcsúfíthatja a leveleket, különösen akkor, ha a víz hideg. Az afrikaiibolyához hasonlóan, a bolyhos fokföldikankalin is szűk cserépben fejlődik igazán szépen. A növekedési időszakban meghálálja a tápoldatozást, használjunk magas kálium tartalmú szert. A tél folyamán teleltessük a növényt hűvös, világos, de fagymentes helyen, s ilyenkor az öntözést is csökkentsük. Jó, ha tudjuk, hogy 3-5 év után a növények rendszerint elveszítik vitalitásukat, így érdemes azokat pótolni fiatalabb egyedekkel. A viaszos pajzstetvekre érdemes odafigyelni.

Szárdugványról könnyedén szaporítható.