A virágos növényeket hajlamosak vagyunk előtérbe helyezni, ugyanakkor az is kétségtelen, hogy levéldísznövények jól megkomponált csoportjaival gyakorta még elevenebb foltokat tudunk létrehozni a kert egy meghatározott pontján. Az ismertebb növények, mint a díszcsalán vagy a tűzgyöngyvirág mellett jó szolgálatot tehet a kínai, avagy háromszínű amaránt is, mely egy Ázsia trópusi területeiről származó egynyári.
A növény alapváltozata többnyire zöld, leveleit pedig a spenóthoz hasonlóan a konyhaművészetben is használják, ezért a zöldségparéj elnevezés is elterjedt. Nálunk élelmezésre ritkán, dísznövényként annál gyakrabban ültetik ezt a növényt, melyhez az is hozzájárul, hogy az idők folyamán számos színesebbnél színesebb változatát nemesítették ki. Legyen szó akár zöld, akár bíbor alapszínű fajtákról, ezek a változatok 3-4 színt is felvonultathatnak egyazon növényen, beleértve a zöldet, a pirosat, a bíbort és a sárgát, krémsárgát. A színes, tarka levelek elsősorban a növény felső részén fejlődnek, ezért nem meglepő, hogy angol nyelvterületen nyári mikulásvirágnak is nevezik.
Több más amaránt fajjal ellentétben a kínai amaránt csak leveleivel díszít, mivel a nyár folyamán nyíló apró virágai jelentéktelenek. Oszlopszerű növekedése miatt leginkább kisebb-nagyobb csoportokba érdemes ültetni, mivel így jobban érvényesül drámai színhatása. Magassága elérheti a 120cm-t is.
Kínai Amaránt
(Amaranthus tricolor)
Gondozása
A kínai amaránt valójában igénytelen dísznövény, mely napos és félárnyékos fekvésben is szépen fejlődik, feltéve, hogy a talaj kellően jó vízáteresztő képességű. Ne ültessük túlzottan tápanyagdús talajba, mivel ilyen körülmények között levelei elveszítik élénkségüket. Vízigénye közepes, rendszeres öntözést igényel. Szárai viszonylag robusztusak, de szélnek kitett helyen támasztékot igényelhet. Leggyakoribb kártevője a levéltetű.
Szaporítása
Magvetéssel kora tavasszal 20-25 fokon. A palántákat csak a tavaszi fagyok elmúltával ültessük ki, s ekkor is igyekezzünk folyamatosan hozzászoktatni azokat a hideghez. Származása miatt nálunk nem télálló, de időnként újraveti magát. A magvetés alternatívájaként próbálkozhatunk dugványozással is.
Amaranthaceae (amarántfélék) > kínai amaránt
2
Színváltozatok
A zöld, a sárga, a vörös és a bíbor kombinációi.
Kapcsolódó cikkek
Kövess minket a Facebook-on is!
- Egynyári
- Évelő
- Hagyma / Gumó
- Örökzöld
- Sziklakerti
- Alacsony
- Közepes
- Magas
- Tavaszi
- Nyári
- Őszi
- Kúszó
- Mediterrán
- Virágzó cserje
- Talajtakaró
- Árnyéktűrő
- Szobanövény