Kék Táskavirág

Az Észak-Amerika déli területein, elsősorban Kaliforniában őshonos táskavirág először a 19. század elején jutott el Európába, pontosabban Angliába, ahol máig népszerű ez dísznövény. A táskavirág (Ceanothus) nemzetségbe örökzöld és lombhullató cserjék egyaránt tartoznak, melyek közül azonban leginkább csak az utóbbiak képesek átvészelni a hazánkat jellemző teleket. A hazánkban leggyakrabban a hibrid eredetű kék táskavirágot (C. x delileanus) ültetik, mely egy francia botanikusnak, Alire Raffeneau-Delile-nek állít emléket. Bár alapvetően melegigényes növény, az ország enyhébb pontjain a szabadba is kiültethetjük a kert egy védett zugába. Nyári virágzása alatt ritkásan álló, végálló bugavirágzatokba tömörülve nyílnak apró, némileg fakó, liláskék virágai, melyek vonzzák a méheket és a pillangókat. Mivel hazánkban minden évben visszafagy, ezért végső magassága ritkán haladja meg az 1-1,5m-t. Leggyakrabban ültetett fajtái a 'Gloire de Versailles', a 'Henri Desfossé', valamint a 'Topaze'.

A kék táskavirág napfény- és melegigényes növény, mely bármilyen kellően jó vízelvezető képességű talajban nevelhető. Vízigénye közepes, lehetőleg földjét tartsuk folyamatosan kissé nyirkosan, jóllehet a rövidebb száraz időszakokat is könnyen átvészeli. Fagy hatására a cserje (hazánkban inkább félcserje) visszafagy a földbe, de tavasszal újra kihajt. Mérsékelten fagytűrő, de kiültetésével csak az ország melegebb vidékein érdemes vele próbálkozni, s a tél folyamán mindenképpen takarni kell a tövét. Virágait mindig az új hajtásokon hozza, ezért tavasszal tövig vágjuk vissza.

Zölddugványokkal a késő tavasz vagy a kora nyár folyamán.