A magyal igazán sokoldalú cserje, mely örökzöld lombjával az állandóságot képviseli a kertben, mutatós terméseivel pedig színt visz a kopár téli tájba is. A kék vagy kékeslevelű magyal egy hibrid eredetű faj, mely a
közönséges magyal (
I. aquifolium) és a dísznövényként ritkán nevelt ráncoslevelű magyal (
I. rugosa) keresztezése során jött létre. Lassú növekedésű, változatos habitusú cserje, mely fajtától függően lehet széles, gömb alakú csakúgy, mint kúpos, oszlopos növekedésű. Ez a sűrűn bokros cserje idővel a 3,5 méteres magasságot is meghaladhatja, de többnyire csak kb. 2,5 magasra nő. Jellegzetesen tüskés szélű levelei fényesek, kékeszöld színűek, kisebb méretűek, mint az elterjedt közönséges magyal esetében. Az átellenesen álló levelek sötétbordó hajtásokon fejlődnek, amelyek jó kontrasztot adnak mind a tavasszal nyíló apró fehér virágokhoz, mind a tűzpiros termések sokaságához. Mint a magyalok általában, a kék magyal is kétlaki, így termést csak akkor érlel, ha a nőivarú egyedek mellett legalább egy hímivarú példányt is ültetünk, mely azonban nem hoz termést.
A leggyakoribb nőivarú fajták között megemlíthető a
'Blue Girl'
,
Blue Angel (
'Conang'), a
Blue Maid (
'Mesid'), a
Blue Princess (
'Conapri'
), valamint a sárga termésű
Golden Girl (
'Mesgolg'
), míg az ismertebb hímivarú kultivárok között felsorolható a
'Blue Boy', a
Blue Stallion 'Mesan', valamint a
Blue Princess 'Conablu'. Ma már tarkalevelű változatai is léteznek (pl. a hímivarú
'Casanova'
) csakúgy, mint bronzvörös árnyalatú levelekkel díszítő fajta is (
Little Rascal 'Mondo'). Jó, ha tudjuk, hogy termései az ember számára enyhén mérgezőek.