Hóbogyó

A hóbogyó nem túl látványos, viszont annál szívósabb lombhullató cserje, melynek igazi díszét az őszre fejlődő apró hószínű és manapság már rózsaszínű (pl. Symphoricarpos x doorenbosii) bogyói adják, melyek az enyhén lecsüngő vesszőket borítják. Bár a bogyók az ember számára mérgezőek, bizonyos madarak, így például főleg a fácánok, a fürjek és a rigók számára fontos eledelként szolgálnak a tél folyamán. Ez a dúsan fejlődő nem túl magas cserje, amely akár talajtakarónak is beválik eredetileg Észak és Közép-Amerikában valamint Nyugat-Kínában őshonos, s kiválóan viseli a szélsőséges körülményeket is. Nyíratlan sövénynek, cserje csoportokba, vagy akár fák aljnövényzeteként is jó választás lehet, s nem utolsó szempont az sem, hogy a szennyezett városi klímában is jól boldogul. Apró, már-már jelentéktelen zöldes-rózsaszín virágai nyáron nyílnak, s ezekből fejleszti később a jellegzetes fürtben álló bogyótermést, mely a tél közepéig az ágakon marad. Maga a bokor sűrű növekedésű részben felálló, részben ívesen maghajló ágrendszerrel. Sötétzöld levelei tojásdadok. Magassága max. 2m.

Átlagos kerti talajt, napos, félárnyékos fekvést igényel. Könnyen nevelhető, igénytelen, teljesen télálló cserje. Mivel kifejletten elég nagy teret foglal el, a töveket 50-60 cm-re ültessük egymástól. Az esedékes metszési munkálatokat a késő télre, illetve a kora tavaszra időzítsük. Betegségek és kártevők ritkán károsítják, de levélfoltosodás vagy lisztharmat időnként előfordulhat.

Tőosztással vagy dugványozással.