Nyugati Szamócafa

A nyugati szamócafa, ez a szép örökzöld cserje, illetve kisebb fa Európa nyugati részén őshonos, ahol az enyhe teleknek köszönhetően nemcsak a mediterrán régióban, hanem még északon, Írországban is érlel terméseket. Ez a fényes levélzetű örökzöld hazánkban inkább csak 1,5-2 m magas, tömött habitusú cserjévé nő, amit az ország hidegebb régióiban érdemesebb inkább dézsás növényként nevelni, leginkább a miatt, hogy az ősszel és télen nyíló virágaiból a következő évben termések is fejlődjenek. Az igazán látványos, szamócára emlékeztető narancs-piros labdacsok és a krémfehér, fürtben leomló csengettyű alakú virágok ősszel egyszerre díszítik a cserjét, ami igen dekoratívvá teszi ezt a különleges növényt. A rusztikus felszínű, 2-3 cm átmérőjű csábító termések ehetőek, bár nem igazán ízletesek.
Létezik rózsaszín virágú változata is (Arbutus unedo 'Rubra'), mely valamivel jobban bírja a fagyokat, mint az alapfaj, így jobban alkalmas a szabadföldi tartásra.

Mivel szereti a napfényt, érdemes napsütötte helyre, ugyanakkor a hideg téli szelektől mentes, védett állásba ültetni. A nyugati szamócafa az egyik leginkább mésztűrő képviselője a hangafélék családjának, ezért hazánkban is könnyebben nevelhető. Jó vízáteresztő képességű, savas vagy enyhén meszes, termékeny talajt igényel. A fiatal példányok még érzékenyebbek a fagyra, hideg szelekre, így ezeket fokozottan kell védeni. A kifejlett, idősebb növények -12-15°C-ig télállóak, de még így is csak az ország enyhébb telű vidékein marad meg a szabadban. Ha dézsás növényként neveljük, télen tartsuk fagymentes, de világos helyen. Időnként megtámadhatják a levéltetvek, és levélfoltosodás is előfordulhat.

Félfás dugványokkal.