A hosszúfürtű aranyeső egy hibrid eredetű lombhullató cserje vagy kisebb fa, mely méltán viseli némileg talán költőinek ható elnevezését, hiszen tavasz végi virágzása alatt az aranysárga leomló fürtök valósággal elborítják a növény ritkás, olajzöld ágrendszerét. Az aranyeső nemzetségbe mindössze két faj tartozik, a
közönséges aranyeső (L.
anagyroides), valamint a havasi aranyvessző (
L. alpinum), melyek keresztezésével 1864-ben alkották meg az első, de mind a mai napig népszerű fajtát, a
'Vossii'
-t. Ez a fajta ötvözte a havasi aranyvessző hosszú, de ritkásabb virágzatait a közönséges aranyvessző rövidebb, ugyanakkor tömöttebb fürtjeivel. A hosszúfürtű aranyeső pillangós virágokból álló virágfürtjei így akár az 50-60cm-es hosszúságot is elérhetik, jóllehet többnyire ennél rövidebbek maradnak. A keresztezés másik előnye, hogy az így létrejött hibridek kevesebb magot érlelnek, elővigyázatosságot azonban ennek ellenére is igényel, hiszen már néhány mag elfogyasztása is okozhat erős mérgezéses tüneteket.
A hosszúfürtű aranyeső kiváló szoliterfa, mely kisebb termeténél fogva előkertek díszéül is szolgálhat, de egyre többször találkozhatunk vele utcafaként is. Végső magassága kb. 6-8m. Jó, ha tudjuk, hogy
a növény minden része mérgező!