Japán Liliomfa

(Magnolia kobus)

A liliomfa, avagy magnólia kétségtelenül a tavasz legkarakteresebb díszfája, mely hatalmas virágainak sokaságát gyakran még lombfakadás előtt hozza. A magnóliák alapvetően mészkerülő növények, ezért nem tartoznak a legkönnyebben nevelhető növények közé, egyes fajai, mint például a japán liliomfa, azonban viszonylag jól alkalmazkodnak az enyhén lúgos talajhoz is. Ez a Kelet-Ázsia erdős területein őshonos lombhullató díszfa egyike a termetesebb magnólia fajoknak, így noha aránylag lassú növekedésű, felnőtt korában az 5-10 méteres magasságot is elérheti. Kezdetben kúpos, később azonban viszonylag széles lombkoronát fejlesztő fa, mely Áprilisban, még a lombfakadás előtt hozza hatszirmú, hófehér virágait, melyek molyhos bimbókból nyílnak. A japán liliomfa fiatal korban gyéren virágzik, az idősebb példányok esetén azonban az illatos virágok szinte teljesen elborítják a növényt. A virágzást követően hajtanak ki visszás tojásdad, némileg gyűrött textúrájú levelei, melyek aromásak, ezért fűszernövényként is használták, de teát is főztek belőle.
A japán liliomfa nagyon közeli rokonságban áll a hasonló megjelenésű csillagvirágú liliomfával (Magnolia stellata), de utóbbi kifejlett korában is csak ritkán haladja meg a 2,5m-es magasságot.

Gondozása

Napos és félárnyékos fekvésben egyaránt nevelhetjük ezt a különleges díszfát, mely talajigényét tekintve elsősorban a tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű, savas vagy semleges kémhatású talajt kedveli igazán. Vízigénye közepes, földjét tartsuk folyamatosan kissé nyirkosan, különösen a nyári kánikulában. Ha van rá lehetőségünk, akkor az öntözéshez használjunk esővizet. A japán liliomfa hazánkban is teljesen télálló, de a kései fagyok és a hideg szelek károsíthatják a bimbókat, ezért lehetőleg védett fekvésbe ültessük. Húsos gyökerei rosszul viselik az átültetést, ezért lehetőleg mindig tavasszal ültessünk magnóliát. Metszésre az elhalt és beteg hajtások eltávolításán felül nincs szüksége, erre a legalkalmasabb idő a nyár közepén adódik.