Közönséges Dió

A közönséges dió egy termetes lombhullató fa, mely eredetileg Délkelet-Európából, valamint a Kaukázusból származik, de nagy mennyiségben termelik a világ számos pontján. Félgömb alakú koronáját nagyméretű, páratlanul szárnyasan összetett levelek alkotják, melyekben a levélkék tojásdad alakúak, ép szélűek, némileg bőrneműek, ugyanakkor kissé fakó fényűek is. 7-9 levélkéből álló levelei dörzsölésre aromásak. A közönséges dió egylaki, hím- és nőivarú virágzatok egyaránt fejlődnek rajta, de nem képviselnek díszítőértéket. A virágok megporzásáról a szél gondoskodik, sikeres megtermékenyítést követően a nőivarú virágokat zárt kupacsú makktermések követik, melyek borítása az éréshez közeledve felrepednek. Bár gyakorta a csonthéjasok közé sorolják, botanikailag a dió valójában nem az. Maghéja kesernyés aromájú, amorf megjelenésű magja pedig olajokban gazdag, így felhasználása igencsak sokrétű. Termései őszre érnek be, többnyire szeptember-október körül.
A közönséges dió végső magassága 15-25m között változik, ezért kisebb kertekbe nem ajánlott. Levelei ősszel kissé sárgásra színeződhetnek, de nem kifejezetten látványosan.
A növény minden része növekedést és fejlődést gátló vegyületet (juglont) tartalmaz, ezért a növény alatt, illetve közvetlen közelében viszonylag kevés növény él meg.

A közönséges dió kedveli a nyirkos, tápanyagban dús talajt, valamint napsütésben gazdag fekvést. Hosszú karógyökere miatt a szárazságot is könnyen elviseli, de e tulajdonsága révén rosszul viseli az átültetést. Metszést az elhalt és beteg hajtások eltávolításán felül nem igényel. Bár nem tartozik az érzékeny növények közé, érdemes odafigyelni a gnomóniás levélfoltosodásra, a bakteriózisra, valamint az ágelhalásra. Egyes levéltetű fajok és hernyók is károsíthatják.

Magról könnyen szaporítható, de leginkább csak oltott fajtákat érdemes ültetni, mivel a magról kelt egyedek egyrészről később fordulnak termőre, másrészről pedig többnyire rosszabb minőségű termést érlelnek.