Európában és Elő-Ázsiában őshonos, középmagas évelő dísznövény, amelynek feltűnő kék, bíbor és lila virágai önmagukban is varázslatosak, ugyanakkor szép kontrasztot alkothatnak akár sárga, akár halványabb színű virágokkal is. Jól illik szépecskéhez, cickafarkhoz, de ellenállhatatlanul szép látvány halványlila, rózsaszín vagy fehér füzérajkak társaságban is. A zsályáknak ez a faja 40-50 cm-es kompakt bokrokat alkot, aromás, 20-25cm-es füzérvirágzatai pedig igazi lepke és méhcsalogatók. Fő virágzása májustól júniusig tart igazi mediterrán hangulatot adva a kertnek. Augusztusban és szeptemberben rendszerint még egy másodvirágzásában is gyönyörködhetünk. Csoportba ültetve mutat a legszebben. Bátran ültethetjük sziklakertek aljába is. A kertészetekben kapható növények túlnyomó többsége valójában hibrid a ligeti és a mezei zsálya (S. pratensis) között (S. x sylvestris), az alapfajt többnyire nem értékesítik.
Ligeti Zsálya
(Salvia nemorosa)
Gondozása
Igénytelen növény, mely homokos, nem túl gazdag talajokon is jól érzi magát. Napos fekvést igényel, de tolerálja a félárnyékot, illetve a szárazságot is. A másodvirágzás elősegítése érdekében az elhervadt virágfüzéreket folyamatosan távolítsuk el, majd ősszel a virágzás befejeztével közvetlenül a föld felett vágjuk vissza a szárakat. Időnként károsíthatják a csigák és meztelencsigák.
Szaporítása
Tőosztással tavasszal, illetve dugványozással tavasszal vagy kora nyáron.
Kapcsolódó cikkek
Lamiaceae (árvacsalánfélék) > ligeti zsálya
2
Színváltozatok
Sötétlila, bíbor-lila, esetleg fehér
- Lisztes zsálya (Salvia farinacea)
- Paprikavirág (Salvia splendens)
- Orvosi zsálya (Salvia officinalis)
- Kék sudárzsálya (Perovskia atriplicifolia)
- Tornyos zsálya (Salvia longispicata x farinacea)
- Skarlátpiros zsálya (Salvia coccinea)
- Muskotályzsálya (Salvia sclarea)
- Őszi zsálya (Salvia greggii)
- Ananászzsálya (Salvia elegans)
- Erdei zsálya (Salvia x sylvestris)
Kövess minket a Facebook-on is!
- Egynyári
- Évelő
- Rizómás
- Örökzöld
- Sziklakerti
- Alacsony
- Közepes
- Magas
- Tavaszi
- Nyári
- Őszi
- Kúszó
- Mediterrán
- Virágzó cserje
- Talajtakaró
- Árnyéktűrő
- Szobanövény