Illatos Lonc

Az illatos lonc egy korai virágzású, cserjés növekedésű lonc faj, mely nevéhez hűen olyan erőteljes illatot áraszt, hogy még a fagyos napokon is jól érezhető, akár több méter távolságból is. Az illatos lonc Kína keleti területeiről származik, ahonnan egy neves skót botanikus, Robert Fortune hozta be először Európába a 19. század derekán. Ez a közepes termetű, max. 2,5-3m magas lombhullató cserje talán nem tartozik a legérdekesebb megjelenésű lonc fajok közé, de virágzása éppen arra az időszakra esik, amikor a legtöbb növény éppen nyugalmi időszakát tölti. Enyhébb teleken akár már decemberben is hoz elvétve virágokat, de az igazi virágözönre február-márciusban számíthatunk, amikor a szürkés hajtásokat, ha nem is elborítják, de viszonylag nagy mennyiségben lepik el a viszonylag kisméretű, tölcséres formájú virágok. A többnyire még a lombfakadás előtt nyíló fehér virágok átható citrusos árasztanak, ezért mindenképpen érdemes olyan helyre ültetni, ahol gyakorta közlekedünk. Virágait időnként rózsaszínes-piros, némileg szív alakra emlékeztető termések követik, melyek azonban többnyire megbújnak a cserje nagyméretű, kihegyezett végű levelei alatt, amelyeket viszonylag sokáig megtart a hideg hónapok beköszöntével is. A lándzsás lonccal (L. standishii) alkotott, rendkívül hasonló megjelenésű hibridje, a korai lonc (Lonicera x purpusii) szintén népszerű cserje.

Teljesen télálló, igénytelen, jó alkalmazkodó képességű cserje, mely napos, félárnyékos helyet, valamint bármilyen nem túl nedves, átlagos, de jó vízelvezetésű talajt igényel. Vízigénye közepes, fiatal korban rendszeres öntözést igényel, később jól átvészeli a száraz időszakokat is. A virágzást követően némileg metszhetjük, hogy formát adjunk neki. Időnként megtámadhatják a levéltetvek, a tripszek csakúgy, mint a lisztharmat.

Félfás vagy fás dugványról.